paktum@pmiroda.hu +36 30 512 7836
Cikkeim, amelyekkel segíteni szeretnék Neked
10 + 1 jel, hogy baj van kapcsolatoddal!
2019-07-18

Az a tapasztalatom, hogy a párok csak akkor fordulnak szakemberhez, amikor már nagyon nagy a baj. 99 %-ban 1-2 napon belül kérnek időpontot, van, hogy akár rögtön szeretnének velem találkozni. CSAK SAJNOS, ILYENKOR MÁR TÖBBNYIRE KÉSŐ !!!! Hol volt ez a nagy akarás akkor, amikor már érezhető volt, hogy baj van? Általában nem egyik napról a […]

Segélykiáltás a párkapcsolatért
2019-01-29

Egyre többször találkozok munkám során azzal a helyzettel, hogy kapcsolatok azért mennek tönkre, mert hiába tudja / érzi, hogy baj van, nem mondja el társának, mert csak magában mérgelődik / morog, de nem tesz semmit, hogy változzon bármi is, úgy cselekszik, ahogy azt hiszi, a társa szeretné, miközben lehet, hogy ő teljesen mást akar, de […]

A MI, legyen két ember szövetsége
2018-03-18

Amikor elkezdünk járni, szerelmesek leszünk, bizony fontos számunkra, hogy mindinkább hasonlítsunk társunkra.  Ez jelenti azt az érzést közöttünk, hogy közünk van egymáshoz.  Kutatók vizsgálata alapján ebben az időszakban csökken azon agyi terület aktivitása, amely a kritikus gondolkodásért felelős.  Így a szerelem időszakában – 1,5 – 2 év – sokszor észre sem vesszük párunk viselkedésében azokat […]

Mi történik akkor, ha a gyerek már középiskolába jár, sőt felnőtté válik, továbbtanul vagy dolgozik? Mi lesz akkor a szülőkkel? Mi mozgatja majd őket akkor, ha elfogytak közös célok? Elkezd mindenki kicsit jobban ráérni, és rádöbben arra, hogy az elmúlt években mindenről szólt az élet, csak róla nem. Szerencsésnek érzem magam, mert sok olyan ismerős […]

Biztos azt kapja párod, amire szüksége van?
2017-03-19

Egyik alkalommal egy nagy parfümértékesítő cégnél szaglásztam a finomabbnál finomabb illatokat. Voltak urak is, akik közül többen is vásároltak. A pénztárnál is úgy fogadták őket, hogy biztos nagyon örül a párja ennek – hiszen egy ilyen ajándéknak melyik hölgy ne örülne. Nagy várakozással haza is kerül az parfüm, a hölgy megkapta, még meg is szagolta, […]

Legyek kemény, vagy merjek igazi nő lenni?
2016-12-18

Manapság sok nőnek kell ezt a kérdést őszintén feltenni magának, hiszen sokszor maradhatnak egyedül: válás – ha gyerek van, akkor még nehezebb feladat hárul rá, valamilyen tragédia következtében marad egyedül, mert nem találta meg az igazi társát, mert úgy döntött, hogy egyedül éli életét. Ezeknek a helyzeteknek mindegyike ahhoz vezet, hogy az embernek magáért /gyerekeiért […]

Létezik-e örök szerelem?
2016-11-26

Erre a kérdésre manapság sajnos kevesen válaszolnának úgy, hogy igen. Miért is van ez így? a körülöttünk élők gyakran válnak el, a statisztikák is azt igazolják, hogy ilyen nincs, a média, a filmek a megcsalásról, válásról, konfliktusokról szólnak, a kereskedelem is arra ösztönöz bennünket, hogy jobb a szingli lét. Miért? Így nagyobb a kereslet, hiszen […]

Egy párkapcsolat egyik legnagyobb összetartó ereje a közösen átélt élmények. Biztos te is ismersz olyan párkapcsolatot, amely arról szól, hogy a pár tagjai egymás mellett alszanak, felkelnek, elmennek dolgozni, hazamennek, esznek, tévéznek/olvasnak, alszanak. Nap mint nap ennyi történik velük…. Maradhat vajon számukra ebből olyan élmény, amire visszaemlékeznek? Tudnak majd erről beszélgetni a szomszéddal / családtagokkal […]

Hogyan zajlik a párkapcsolati mediáció?
2016-08-02

Mikor tudok én Neked / Nektek segíteni? ha kapcsolatotok kezdetekor volt legalább 2-3 olyan évetek, amikor boldognak éreztétek magatokat. Ebben az időszakban párunkat hibáikkal együtt is elfogadjuk, szeretjük egymást. amennyiben valóban változtatni akarsz / akartok a jelenlegi helyzeten. rendszeresek a veszekedések, de meg akarjátok oldani, hogy ez ne így menjen tovább. úgy érzed párod megbántott, […]

Előnyös vagy hátrányos, ha összeköltözünk?
2016-08-02

Miért is merült fel benned ez a kérdés? Vannak olyan párok, akik először egy darabig együtt járnak, majd elkövetkezik az az idő, amikor felmerül az összeköltözés. Egyik fiú ismerősöm fogalmazta meg nagyon jól, hogy miért is költöznek össze. Azért tervezik a közös életet, mert már jobb együtt, mint egymás nélkül. Hiányzik, ha nincs vele szerelme. […]