paktum@pmiroda.hu +36 30 512 7836
Mit tegyél, ha felnőttek a gyerekek, és elfogytak a közös célok?
2017-08-13
0
Mi történik akkor, ha a gyerek már középiskolába jár, sőt felnőtté válik, továbbtanul vagy dolgozik? Mi lesz akkor a szülőkkel? Mi mozgatja majd őket akkor, ha elfogytak közös célok? Elkezd mindenki kicsit jobban ráérni, és rádöbben arra, hogy az elmúlt években mindenről szólt az élet, csak róla nem.

Szerencsésnek érzem magam, mert sok olyan ismerős vesz körül, akik együtt maradtak  azután is, hogy „teljesítették feladatukat”, felnevelték gyerekeiket. Ezt követően is szeretetben tudnak együtt élni.

Jó esetben a gyerekek felnevelésének éveiben is megvolt mindenkinek a saját hobbija, elfoglaltsága, és mind e mellett még fennmaradt az egymás iránti érdeklődés, és figyelem.  És ha nem? Akkor mit tegyél?

A következőket:

  1. Az idő alatt, amíg a gyerekek még kicsik, majd szépen lassan nőnek, tessék kialakítani magatoknak saját közös programot. Lehet, hogy ez csak évente egyszer egy kettesben eltöltött hétvége, de akkor csak egymásra tudtok figyelni, kizárva minden mást. Ez fantasztikus közös élmény marad.
  2. Légy tisztában vele, hogy nem teheted meg, hogy azt mondod, most fáradt vagyok, majd holnap szeretem a párom. És ha ez a holnap mindig holnap marad? Ha azt érzed, hogy teljesen kiszívták az energiádat, csak bújj hozzá. Ha ő meccset néz, te pedig utálod, akkor hozz egy könyvet és olvasd mellette, vagy nézz egy filmet laptopon fülhallgatóval. Így mégis együtt vagytok.
  3. Ha azt érzed, hogy kezdtek eltávolodni egymás mellől. Mit teszel? Felteszed magadnak a kérdéseket:
    • Lehet, hogy csak én érzem, ő nem?
    • Megfordul néha a te fejedben is ehhez hasonló: A Julcsi mesélte a férjéről, hogy azt mondta kártyázik a haverokkal, közben kiderült, hogy már fél éve szeretője van. Lehet, hogy az enyém sem dolgozik, hanem mással tölti a munkaidő utáni órákat?
    • Vagy gondoltál már erre néha? Mi van, ha Évi nem is edzésre jár, hanem pasizik ez idő alatt? Megnézzem, izzadt-e tényleg a ruhája?

Mit tegyél ilyenkor?  Kérdezz rá, persze finoman. Én így tenném:

Kicsim, mostanában azt  érzem, hogy nem olyan a kapcsolatunk, mint régen. Esténként nem beszélgetünk annyit,  külön megyünk az ágyba. Mire felérek, te már alszol. Mond el nekem légy szíves, hogy mi az oka ennek? .…. Ez csak egy ötlet, Te tudod, hogy a ti kapcsolatotokban, melyek azok a szavak, melyek őszintén hangzanak.

Ha ezeket megteszed, nagy eséllyel jól érkeztek már meg arra az időszakra, amikor eltűnnek a közös célok, a gyerekek miatti közös programok. Amikor már időd lesz saját magadra, és rájössz, hogy valami olyan érdekel, ami eddig nem. Mit tegyél akkor, ha ez csak neked fontos, a társadnak nem?

Avasd be őt is az új érdeklődési körödbe. Mesélj róla, próbáld meg bevonni. Ha nem akarja, az sem gond, ha elfogadja, hogy ez a te utad. Mindaddig ez jól mehet így, amíg az új irány nem várja el tőled, hogy csak ez legyen az életedbe, és nem várja el azt, hogy csak olyanok között legyél, aki ugyanebbe az irányba halad. Akkor azonban döntened kell, hogy hogyan tovább.

Ha fontosak vagytok továbbra is egymásnak, ha értékesnek tartjátok az együtt töltött éveket, ha még mindig jó együtt, akkor érdemes egymást választani, és az új utat olyan szintre redukálni, ami ebbe belefér.

Mindehhez az kell, hogy őszintén tudjátok elmondani egymásnak az aktuális helyzetet, értsétek meg, hogy mindkettőtöknek mi fontos az életben, és tudjátok elfogadni egymást az új szituációban is.

Sok örömet, kitartást, türelmet és elfogadást Neked, és így továbbra is azzal élhetsz, akivel eddig is jó volt!

Kérlek, oszd meg velem tapasztalatodat, ha neked másképp sikerült megoldani.

ÖSSZEGYŰJTÖTTEM NEKED NÉHÁNY HASZNOS TIPPET A BOLDOG PÁRKAPCSOLATHOZ

Töltsd le most ingyen!

LETÖLTÖM!

Vélemény, hozzászólás?