paktum@pmiroda.hu +36 30 512 7836
Köszönöm válaszaitokat!
2020-03-25
0

Köszönöm a sok visszajelzést. Tényleg számtalan válasz jött tőletek, hogy ki hogy próbálja megoldani ezt az időszakot. Hiszen ilyen még nem volt, és nem is tudjuk, meddig lesz… Pont ez a legnehezebb.

Milyen válaszok jöttek?

  • Van akinek teljes napirendje van, otthon végzi ugyanúgy a munkáját, mintha bejárna dolgozni. Az edzést is megoldja otthon napi vagy heti többszöri rendszerességgel. Így este szinte tényleg csak az az időszak marad együtt, ami eddig volt. Igaz, az estéket otthon kell tölteni, és a feltöltődést is csak ott lehet megoldani. Most még megy, hiszen fejlődni szeretnél, ezért olvasol egy könyvet, vagy olyan otthoni tevékenységbe veted magad – pl. szekrénypakolás – amire már évek óta sosem jutott idő. Remélhetőleg ezek a tevékenységek kitartanak még egy darabig, akkor szinte nem is változik semmi, az eddigiekhez képest. Akik eddig sem nagyon beszélgettek, azok ez után sem fognak…

 

  • Írt kisgyerekes szülő is, aki nem tudja óviba vinni csemetéjét, sem játszótérre, csak a lakás keretei maradnak. Na ez jelenti az igazi kihívást, egy vagy több örökmozgó csemete mellett! Ez a feszültség pedig persze, hogy átragad a szülőkre is! Sőt a nagyihoz sem lehet lepasszolni, hiszen ő ebbe bele is betegedhet. Mire este megbeszélnétek, hogy mi is lehet erre a megoldás, addigra meg fáradtan zuhantok az ágyba. Mindenhez van kedvetek, csak beszélgetni nem!

 

  • Már ha rám néz, szétrobbanok a dühtől!” Miért néz? Mit akar? Már megint mit csináltam rosszul? Megőrülök tőle! ’ Ilyen és ehhez hasonló válaszok is érkeztek. Igen, ez lesz, ha eddig szőnyeg alá söpörtétek a gondokat. Nem foglalkoztatok vele, majd megoldódik. Most pedig mit csinálj, amikor a nap 24 órájában össze vagy vele zárva? Lehet takarítani, főzni, átmenni a másik szobába… olvasáshoz már nincs türelmed… a tévében pedig csak az mehet, amit ő akar nézni… De ott egyébként is egymás mellett kellene ülni.. Na azt ugyan nem!!!

Hát ilyen, és ehhez hasonló válaszokat kaptam tőletek!

Bármelyik esetben egyetlen megoldás van, hogy elviselhetőbbé tegyétek az együtt töltött időt!

Beszélgetni!

Ha még nem mélyült el igazán az eltávolodás, akkor ezt ketten is meg tudjátok tenni.

Tudom azonban, hogy van a konfliktusnak azon szakasza, amikor erre egymással nem vagytok képesek!

Gyertek online hozzám !

Most 3 lehetőséged van, hogy ezt megtedd:

  • a párkapcsolati tanácsadásra 50 %-os kedvezményt adok, vagyis 90 perces beszélgetés 10,000 Ft
  • ha nincs erre kereted, akkor is gyere! Annyit utalsz, amennyi belefér a keretbe, a megjegyzésbe azt írod, hogy ajándék 🙂
  • ha semmi nem fér bele, akkor is várlak!

Számomra nagyon fontos, hogy tudjanak az párok egymásra mosolyogni!

Meg tudják oldani a mostani kihívást is! Legalább addig, amíg össze vannak zárva! Utána majd mindenki eldönti, hogy folytatja-e együtt az életét vagy sem.

Mostan feladatod:

OLD MEG A LEHETŐ LEGJOBB LEHETŐSÉGEK SZERINT A JELENT!
ÉN EBBEN TUDOK SEGÍTENI NEKTEK!

ÖSSZEFOGLALVA:

Ha van kereted, akkor a tanácsadás árának 50 %-ért, 10.000 Ft / pár / 90 perc.

Ha nincs, akkor annyit utalsz majd nekem, amennyit tudsz! Ha semmit, akkor semmit!

CSAK GYERTEK, SEGÍTEK ABBAN, HOGY  ELVISELHETŐBBÉ VÁLJON EZ AZ IDŐSZAK!

ÖSSZEGYŰJTÖTTEM NEKED NÉHÁNY HASZNOS TIPPET A BOLDOG PÁRKAPCSOLATHOZ

Töltsd le most ingyen!

LETÖLTÖM!

Vélemény, hozzászólás?