Sokat beszélünk arról, hogy fontos a kommunikáció a párkapcsolatban, de ugyanolyan fontos dolog az is, hogy figyeljünk egymásra. Ez valóságos figyelmet jelent.
Milyen is az?
- leteszed a telefonodat, laptopodat, vagy bármilyen kütyüdet, ami rendszeresen a kezedben van.
- kikapcsolod a tv-t, vagy a filmet, amit éppen nézni szeretnél.
- a párodhoz fordulsz, ránézel, és meghallgatod, amit mond.
Lehet, hogy mulatságosnak tűnik a felsorolásom, és ez természetes neked, de sok embernek nem.
Figyelj a párod által elmondottakra, és tényleg arra legyél kíváncsi, amit ő mond. Konkrétan a téma és szavak értelmére figyelj. Mire is gondolok itt?
Sok esetben beszélgetünk valakivel, és miközben ő elmondja történetét, a másik fél azt hiszi, hogy már ő is volt ilyen helyzetben, tudja a megoldást. Majd ő elmondja neki, és kész, megoldódott a helyzet.
Lehet, hogy most elkeserítelek, de ez nem így van. Ami történet / megoldás feljön neked, az a te megoldásod, az a te történeted. Egyáltalán nem biztos, hogy másnál, vagy akár párodnál múködik ez, még akkor sem, ha úgy érzed ismeritek egymást, és már régóta együtt éltek.
Az igazi figyelem arról szól, hogy meghallgatom, amit ő mond. Megértem. Ha nem teljesen értem – hiszen nem voltam ott, nem is annyira ismerem, akiről mesél – , akkor kérdezz rá, hogy alaposan tudd, mi is izgatja őt.
Ha fáj neki az, ami vele történt, akkor is fordulj felé, hadd mondja el neked, így már oldódhat is benne a stressz egy része.
Úgy tudsz még igazán segíteni neki, ha megkérdezed, mit vár el tőled most. Lehet, hogy csak azt szeretné, hogy valakinek elmondhassa, ami a lelkét nyomja. Lehet, hogy kéri a véleményedet. Akkor úgy mond el neki, hogy az tényleg segítse őt.
Sose így tedd ! : Na már megint béna voltál. Már megmondtam neked, hogy ne hagyd magad! stb….
Inkább így: Megértelek. Elhiszem, hogy ez tényleg rosszul esett neked. Mit tegyünk, hogy áthangolódhass egy kicsit?
Ha ezt mindig így teszed, tudni fogja párod, hogy nálad nyugalmat talál, te megérted őt, rád mindig számíthat.
Sőt, így te is biztos mindig számíthatsz rá, ha te kerülsz ilyen helyzetbe.
Próbáld ki, megéri !
Sok sikert hozzá!
Ha olyan helyzetben vagy, amiből nem látsz kiutat, hívj, vagy írj, szívesen segítek!