Ez a cikk csak annak szól, aki azt érzi, hogy élete bizonyos része nem működik tökéletesen, és maga sem tudja, hogy ennek mi lehet az oka.
Voltál már úgy, hogy valamit nagyon el akartál érni, de hiába tettél meg mindent, mégsem sikerült? Mindig ugyanolyan típusú párt találsz, pedig te ezt nem akarod? De az is lehet, hogy keresel egy társat, de egyáltalán nem találsz.. Azt érzed, hogy most minden jól megy, de attól tartasz, hogy mi lesz ha……
Azt gondolom, hogy ezzel a helyzettel, érzéssel mindenki találkozik. Én is átestem ezen, életem több területén is.
Amit leírok neked, azt én kipróbáltam, és nekem működött, ezért szeretném veled megosztani.
Nem kell hozzá semmi, csak TE, idő, egy papír és egy ceruza, vagy toll, na és az őszinteséged, valamint az akarás, hogy változtatni akarsz jelenlegi helyzeteden, a benned lévő érzéseken.
Akadt olyan időszak az életünkben, hogy nehéz anyagi helyzetben éltünk hosszabb ideig. Olvastam egy könyvet, ami arról szólt, nézd meg, hogy mi az oka annak, hogy most ott tartasz ahol. Hiába akarod elérni a vágyott állapotot, az nem sikerül. A lényeg az volt, hogy azt kellett leírni, mik azok a dolgok, amiket magammal cipelek akár gyerekkorom óta, amik akadályoznak abban, hogy elérjem azt, amire vágyok.
Írtam és írtam és írtam ki magamból, amik eszembe jutottak, több mint 4 oldalt szedtem össze. Fantasztikus felismerésekre jöttem rá. Ilyen volt az, hogy szüleim nagyon sokszor a pénz miatt veszekedtek. Így bár tudattalanul, de bennem a veszekedés egybe fonódott a pénzzel. Vagyis a tudatalattimból jött egy gát, ha pénzünk lesz, veszekedni fogunk párommal, amit azonban nagyon nem szerettem volna.
De ezt meg lehet csinálni az élet bármely területére vonatkozóan.
Akkor is, ha azt érzed, nincs elég önbizalmad. Gondold végig, mi lehet ennek az oka. Lehet, hogy sosem dicsértek meg gyerekkorodban? Folyton meg kellett felelni mások elvárásainak, és ha ezt megtetted, akkor sem kaptál igazán jó szót?
Írd ki magadból kézzel, és tedd le az asztalra. Akkor az már kijött belőled, és kívülről látod a helyzetedet.
Tudatosodhat benned az, hogy
- már teljesen más élethelyzetben vagy, tehát nem kell a korábbi elvárások szerint élni.
- nem kell már senkinek megfelelni, hiszen felnőtt ember vagy.
- élhetsz saját magad elvárásai szerint.
Majd leírhatod azt is, hogy melyek azok a tények, amelyek alátámasztják azt, hogy igenis te egy értékes ember vagy! Te úgy vagy jó, ahogy vagy. Tévedni szabad, hiszen bárki tévedhet, és ha változtatni akarsz bármin, az csak rajtad múlik, senki máson!
Csak tényleg legyél nagyon őszinte magadhoz. Ez nagy feladat! Óriási dolog szembe nézni hibáinkkal. Mondhatod, hogy én ebben nem hiszek, minek csináljam meg. Nem kell hinned benne. Tedd meg, és figyelj, mit érzel.
Mit éreztem én? Megkönnyebbülést. Óriási megkönnyebbülést, és ami jó, hogy elkezdett az éltem mindegyik „kiírás” után elindulni abba az irányba, amelybe eddig is menni akartam, csak mégsem tudtam.