Számomra nagyon fontos az, hogy jóba legyek azzal, aki a gyerekem párja, és őt szereti.
Miért?
Mert szeretem a gyerekemet, és azt akarom, hogy érezze, mellette állok.
Igaz, hogy ez nem mindig könnyű. Van olyan alkalom, amikor tudjuk, látjuk, hogy a gyermekünknek ez nem lesz jó, sőt nagyon nem lesz jó!!!
Mit tehetünk?
Elmondjuk neki a véleményünket.
Hogyan?
- nyugodtan
- próbáljuk meg érzelemmentesen
- érvekkel alátámasztva
- érdemes példákat mondani a saját életünkből, elmesélni tapasztalatainkat.
Tudom, ez nagyon nehéz dolog!
Lesz eredménye?
Hát nem biztos!
A gyerekemet körülvevő rózsaszín felhőnek köszönhetően lehet, hogy el se jut a tudatáig. Lehet, hogy támadásnak veszi. De ha jó kapcsolatunk van vele, akkor van rá esély, hogy ha nem is fogja fel, nem is fogadja meg, de elültethettük a „vezérhangyát”, ami egy napon egy rossz tapasztalatot követően elindulhat benne. Talán elkezd gondolkozni, talán eszébe jut, amit mondtunk.
Mit ne tegyünk?
Ne tiltsuk el soha a másiktól, mert akkor titokban fog vele találkozni, és csak azért is vele marad. Sőt, rákényszerítjük arra, hogy hazudjon nekünk. Az elején biztos lesz lelkiismeret-furdalása, de ha sokáig tart a kapcsolatuk, már az sem. Sőt megkaphatjuk csemeténktől, hogy mind ez miattunk van, hiszen mi tiltottuk a kapcsolatot.
Tudomásul kell vennünk, hogy nem védhetjük meg gyermekeinket mindentől, ami szerintünk rossz nekik. Mi is vétettünk hibákat, ebből is tanultunk. Nekünk nem mondta édesanyánk / édesapánk, hogy ne csináld gyerekem? Dehogy nem! Meghallgattuk őket? ….
Ismerem én is a közmondást: Az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátjából.
A szerelem nem ilyen. Ha jön ez az érzés, akkor úgysem hiszünk senkinek. Maximum a korábbi tapasztalataink befolyásolhatják döntéseinket, de a szülők véleménye a legkevésbé.
Ha megmarad gyermekünkkel a jó kapcsolatunk, akkor érzi, hogy számíthat ránk bármikor. Így ha gond lesz, akkor is tud hozzánk fordulni, mi pedig tudunk tanácsot adni. Egyet akkor se tegyünk, sosem mondjuk, hogy …. „ugye, én megmondtam”.
Felnőtt gyerekeinknél nagyon fontos, hogy hagyjuk őket felnőttként viselkedni. Párjukkal ők már egy külön családot alkotnak.
Hagyjuk, hogy ők döntsenek saját életükről.
Ne mondjuk meg mindig a tutit. Ez csak számunkra jelenthet tökéletes megoldást, és bármennyire szeretnénk is, az egyáltalán nem biztos, hogy nekik is az.
Hagyjuk, hogy döntéseikért ők vállalják a felelősséget, és ha rosszul döntenek, csak magukat hibáztathatják, és ebből tanulhatnak. A jó döntés pedig magabiztosságot adhat nekik.
Tudom, nagyon nehéz, hogy már ne gyerekként tekintsük rájuk, de ez az élet rendje!
Nálunk ez bevált, ezért is merem mindenkinek ajánlani.
Megéri, hiszen így továbbra is hosszú boldog kapcsolatunk lehet gyermekeinkkel, fontosak leszünk nekik az elválás után is.
