paktum@pmiroda.hu +36 30 512 7836
5 + 1 lépés, hogy a saját életedet élhesd
2019-05-27
0

Pénteken a Gazdagmami által rendezett Üzletanyu konferencián átvehettem díjaimat, de ezen kívül tanultam az előadásokból is nagyon sokat. Azt is, hogy merjek írni az érzéseimről. Az érzéseim eddig inkább csak a cikkeimben voltak, de azokban is csak egy pár szóval.

Kevesen tudják, hogy vezetett ide az én utam, hogy kapjak egy ilyen, megtisztelő elismerést. Nekem ez sikert jelent! Sikert, hogy engem nem ismerő emberek a pályázatomat, a honlapomat elolvasva úgy gondolták, hogy az én munkámmal hasznos lehetek másoknak. Akár még példát is mutathatok.  Ez fantasztikus érzés számomra 🙂

Nem volt ez mindig így! Azt hiszem, hogy 2017-ben még biztos nem is jelentkeztem volna erre a pályázatra. 2018. januárjában jutottam el odáig, hogy szembe néztem azzal, nincs karrierem. Sosem volt. Miközben volt és van egy fantasztikus családom, melyre nagyon büszke vagyok, ugyanilyen büszkeség nem töltött el, ha karrieremre gondoltam.

Addigra már sok könyvet elolvastam, és ezek alapján elkezdtem kiírni azt, hogy miért tartok ott, ahol tartok. Leírtam a papírra a kérdést, hogy MIÉRT NEM TUDOK KARRIERT ÉPÍTENI? Írtam, és írtam. Még pár nap múlva is jutott eszembe olyan válasz, ami nem volt addig leírva. Rájöttem arra, hogy otthonról sikerült a batyumba tenni sok olyan elvárást magammal szemben, ami nem érdekel senkit. Sőt akiktől kaptam az útravalót, már több évtizede nincsenek is köztünk.

Akkor miért akarok én még mindig megfelelni másoknak?

Ismerős ez neked is?

Ebben pedig az a legnehezebb, hogy mindezt úgy, hogy észre sem veszed. Ez nem tudatos! Ez csak a tudatalattiból jön! Ez csak úgy gátol! Ezek a korlátok többnyire a múltból jönnek! Mondok egy példát. Volt elég hosszan olyan időszakunk, amikor nem tudtuk megteremteni a család anyagi biztonságát. Akkor az volt a kérdésem, hogy miért nincs sosem elég pénzünk. Rájöttem.  Egyik megoldás az volt, hogy szüleim sokat veszekedtek a pénz miatt, tehát nekem azt jelenti, ha pénzünk lesz, hogy veszekedni fogunk párommal, amit pedig nem akartam.

Készíthetsz te célokat, hogy mit akarsz elérni, ha ezek a gátak ott vannak benned, nem engedik, hogy elérd azokat! Sőt még rosszul is érzed magad! Nem érted, a miértjét! Sőt akár abba is hagyod álmod megvalósítását, hiszen neked úgysem sikerülhet!

Összeírtam 5 + 1 lépésben azt, hogy mit tehetsz, hogy letedd a batyudat:
  1. Nézz szembe azzal, hogy mi az, ami nem működik az életedben!
  2. Vegyél elő egy papírt, és írd fel a kérdést, amire keresed a választ.
  3. Most jön a neheze. ŐSZINTÉN nézz magadba, engedd, hogy elő tudjanak jönni azok a gondolatok, amik a gátakat okozzák neked. Amik nem engedik meg, hogy a SAJÁT ÉLETEDET ÉLD.
  4. Az írásra szánj időt, lehet, hogy még napokig jönnek elő a válaszok. Írd le mind! Olvasd át, és tudatosítsd magadban, hogy ez nem te vagy! Ezt hoztad! Ezt tanultad / tanították! Ezt kaptad!
  5. Majd amikor már úgy érzed, kiírtál magadból mindent, tégy a papírral, amit akarsz. Ha akarod, kidobod, ha akarod, elveszíted, ez a te dolgod. Ezek a gátak már nincsenek benned többé!
  • 5 + 1). Most már, hogy letetted a batyudat, gondold végig, hogy te mit akarsz! Most már írhatsz célokat, olyanokat, amiért te teszel. Írj hozzá határidőt is! A cél reális legyen, és rád vonatkozzon.
Most már csak légy türelmes, és POZITÍV, és megindul az életedben a változás!

Az én történem a batyu letétele után a következőképpen alakult:

  • Márciusban eldöntöttük férjemmel, hogy szeptemberben felmondok.
  • Jelentkeztem a Music FM vasárnap délelőtti műsorába, ahol Friderikusz Sándor azt kérte, hogy írjon emailt az, aki el akarja mondani, mi az álma. Én írtam, és bekerültem a műsorba J
  • Szeptember 1-vel tényleg váltottam, azóta imádom az életem, mert minden területén boldog lehetek!
  • Jöttek és jönnek a lehetőségek arra, hogy tényleg dolgozhassak coachként, párkapcsolati tanácsadóként és mediátorként.
  • áprilisában megkaptam a 2019. Év Anyavállalata díjat.
A te feladatod egy : DÖNTSD EL, HOGY VÁLTOZTATNI AKARSZ, ÉS HIDD EL, MENNI FOG!

Ha egyedül nem megy, várlak szeretettel, és együtt megoldjuk!

Dr. Asbóth Hedvig Administrator
Dr. Asbóth Hedvíg mediátor, párkapcsolati tanácsadó, coach. 1990 óra él házasságban, 3 gyermek édesanyja. A 10 legjobb párkapcsolati tippet tartalmazó „Szeretet szakácskönyve” című minikönyv szerzője, melyet ingyenesen letölthetsz ide kattintva!