paktum@pmiroda.hu +36 30 512 7836
Előnyös vagy hátrányos, ha összeköltözünk?
2016-08-02
0

Miért is merült fel benned ez a kérdés?

Vannak olyan párok, akik először egy darabig együtt járnak, majd elkövetkezik az az idő, amikor felmerül az összeköltözés. Egyik fiú ismerősöm fogalmazta meg nagyon jól, hogy miért is költöznek össze. Azért tervezik a közös életet, mert már jobb együtt, mint egymás nélkül. Hiányzik, ha nincs vele szerelme.

Sokakban az merül fel, hogy milyen jó lesz, ha minden este együtt bújnak ágyba, nem kell időpontot egyeztetni a randikra, mert mindig együtt lesznek.

Többen azonban pont a szabadságukat féltik, a bejáratott szokásaikat, és ha egyszer összeköltöznek, le kell mondani a többi lehetőségről.

Olyan kapcsolatok is akadnak, akik már ismerkedésük kezdetén összeköltöznek. Pedig nem így tervezik, csak így alakul. Mi ilyenek voltunk párommal. Egyik szombaton összejöttünk, attól kezdve szinte minden nap találkoztunk, pár nap múlva a fiú fogkeféje már nálam volt. Két hét múlva hétvégén én haza mentem vidéken élő szüleimhez, a srác pedig a lakásomban maradt. Persze nekem volt elektromos írógépem, ő pedig szakdolgozatot írt….. Hát vannak ilyen véletlenek… 5 hónap után jegygyűrűt vettünk, pedig azt sem terveztük, csak addig sétáltunk Isztambulban a bazárban, amíg íggy alakult. Most pedig már közel 3 évtizede vagyunk együtt. Még mindig működik, sőt jól működik!

Ha azt érzitek, hogy minden olyan természetes, és jó együtt, akkor merjetek dönteni!

Hát igen! A döntés nehéz!

Ha nagyon gondolkodóba esel, hogy mit tegyél, és szükséges a tudatos döntés, akkor

  • gondold végig, ennek mi az oka – a szüleid / barátaid / kollegáid / mások elvárásai miatt gondolkozol rajta ilyen sokat? Fontos neked, hogy más mit gondol? Miért? Arra gondolj, hogy ez a te életed! A te jövőd!
  • azt érzed, hogy valami még nem kerek?
  • ha nem mersz mellette dönteni, mert akkor mi, lesz a többi lehetőségeddel? Nem ismerkedhetsz már másik fiúval / lánnyal? Nem lehetsz másba szerelmes? Azt gondolom, ha még ezen gondolkozol, akkor engedd el a mostani kapcsolatodat, és ismerkedj még! Ha neked még erre van szükséged, akkor ne tedd tönkre a másikat! Ne okozz neki fájdalmat azzal, hogy becsapod! Persze most rossz lesz neki, de akkor még rosszabb lenne, ha akkor akarod az új lehetőségeket kipróbálni, mikor már egy – két kisgyerekről is gondoskodnotok kell.

Az átgondolásban segít, ha összeállítasz egy listát, amelynek van pozitív oldala – mi szól az összeköltözés mellett – és negatív oldala – mi szól ez ellen. Ezt pároddal ketten együtt is megcsinálhatod, vagy külön – külön, és végül megbeszélitek. Ha neked a racionalitásra van szükséged, akkor ez a megoldás.

Fontos, hogy az ember az érzelmeire hallgasson, de ugyanolyan fontos az is, hogy ne csak a rózsaszín felhőben éljünk, hanem életünket az eszünkkel is megalapozzuk.

Sok sikert a döntésedhez és hosszú, boldog életet kívánok ehhez!

Dr. Asbóth Hedvig Administrator
Dr. Asbóth Hedvíg mediátor, párkapcsolati tanácsadó, coach. 1990 óra él házasságban, 3 gyermek édesanyja. A 10 legjobb párkapcsolati tippet tartalmazó „Szeretet szakácskönyve” című minikönyv szerzője, melyet ingyenesen letölthetsz ide kattintva!

Vélemény, hozzászólás?